Kora tavasz
Még hideg van, foga van a télnek. Hótakaró borítja az erdőt, mezőt, igaz nem vastagon, és a déli lejtőkön már térképet rajzolt a nap, jelezvén, hogy kész átvenni a természet stafétabotját.
Még küzd egymással a kora reggeli csípős hideg, a helyenként sziporkázó hótakaró, a későbbi simogató meleg sugarakkal-azért már érezni lehet az élet szaporább szívverését.
A gombák éledezését érzem, habár nem látom jelét, de tudom, hogy odalenn készülődik valamire a népes sereg. A gyerek karácsonyt váró izgalmával, türelmetlenségével noszogatnám a természetet küldjön számomra egy kis jelt, egy piciny gombácskát, még ha egy korhadt ágon ülő téli likacsosgomba, vagy serleggombácska is az. Körbe járom az erdőt, mezőt, de még úgy veszem észre, hogy nagyon pihen Őnagysága. Ha eljön az idő, bízok benne, hogy észrevesz, és akkor megnyitja bőségszaruját, és egy-egy piciny ajándékot, egy kis téli fülőke, késői laskagomba, a korhadó ágon egy marékra való júdásfülegomba, vagy az avarban nehezen észrevehető tavaszi csigagomba személyében a kosaramba hullajt.